Magyarország segélykiáltásai a világhoz: a BBC Monitoring és az 56-os forradalom

    • Szerző, Chris Greenway
    • Pozíció, BBC Monitoring, vezető szerkesztő
    • Szerző, Amitis Sedghi
    • Pozíció, BBC Monitoring
  • Publikálva

Kevés olyan esemény volt a 20. században, amelyben fontosabb szerepet játszott volna a rádió, mint a magyar forradalom, amelyet a szovjet erők vertek le hetven évvel ezelőtt.

A rádió szerepe a forradalomban emlékezetessé vált mind a hallgatóknak, mind azoknak, akik hivatásukból adódóan hallgatták az adásokat.

Utóbbiak közé tartoztak a BBC Monitoring magyar csapatának tagjai is a Londontól nyugatra fekvő Caversham Park központjában. Az 1956. október végének és november elejének eseményei során, amikor az új reformkommunista vezető, Nagy Imre visszaállította a többpártrendszert, bejelentette Magyarország semlegességét, és közölte szándékát arra, hogy kivonja az országot a Varsói Szerződésből, a magyar csapat meghosszabbított munkaidőben figyelte az országból sugárzó számos rádióállomást, amelyek közül sokat a forradalom támogatására hoztak létre.

Ennek köszönhetően november 4-én, vasárnap hajnalban 4:19-kor Cavershamben (Magyarországon 5:19-kor), a forradalom 13. napján a csapat hallotta azt a rádióbeszédet, amely Nagy utolsó megszólalása lett Magyarország törvényes kormányának vezetőjeként a Szabad Kossuth Rádióban:

„Itt Nagy Imre beszél, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke. Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar demokratikus kormányt. Csapataink harcban állnak. A kormány a helyén van. Ezt közlöm az ország népével és a világ közvéleményével."

Nagy szavai megtalálhatók a BBC Monitoring rendszeres kiadványában, a Summary of World Broadcasts (SWB) című összefoglalóban, amely dokumentálta a forradalom idején végzett több ezer órányi lehallgatást a magyarországi médiumokról, valamint azokról a külföldi állomásokról, például Moszkvából, amelyek reagáltak az eseményekre és igyekeztek befolyásolni azokat.

Az SWB, amely mindig igyekezett felhívni olvasói figyelmét a jelentőséggel bíró nyelvi árnyalatokra, megjegyezte, hogy Nagy a szovjet erők „nyilvánvaló" szándékára a magyar nyilvánvaló szót használta, míg a Szabad Kossuth Rádió saját angol fordításában azok „látszólagos" céljáról beszélt.

Nagy magabiztossága és hallgatói reményei hiábavalónak bizonyultak. Kevesebb mint három órával később, magyar idő szerint 8:10-kor a BBC Monitoring azt vette észre, hogy elhallgatott a Szabad Kossuth Rádió. Az azóta híressé vált felvételen az állomáson hallható utolsó szavak a Magyar Írók Szövetségének világhoz intézett felhívása voltak, amelyet magyarul, angolul, németül és oroszul olvasott fel Háy Gyula író, a felesége és mások:

Segítsetek Magyarországon!...Segítsetek! Segítsetek! Segítsetek!

Ugyanezen a napon egy másik, angol nyelvű rádiófelhívás még híresebbé vált, és gyakran szerepel a forradalomról készült dokumentumfilmekben. Ezt használta fel az East együttes 1989-es „56" című dala bevezetőjeként. A felhívást november 4-én magyar idő szerint 13:32-kor sugározta a titkos Rákóczi Rádió, és meghallották a Szabad Európa Rádió kiváló monitorozó szolgálatának munkatársai München közelében:

„Itt Magyarország beszél! Itt Magyarország beszél! Az utolsó megmaradt állomás. Felhívás az Egyesült Nemzetekhez: Ma kora reggel a szovjet csapatok általános támadást indítottak Magyarország ellen. Kérjük, hogy azonnali segítséget küldjenek ejtőernyős alakulatok formájában a Dunántúl fölé. Lehetséges, hogy adásunk hamarosan ugyanarra a sorsra jut, mint a többi magyar rádióállomás. Ebben az esetben kérjük, folytassák segélykiáltásunk továbbítását… Istenért és a szabadságért, segítsenek Magyarországon!"

Az SWB dokumentálta a Szabad Kossuth Rádió végét is. Ezt írták: „07.10 Elhallgat a Szabad Kossuth Rádió: az írók felhívása után zenét sugároztak 07.10-ig, amikor megszűnt a jel, bár érzékelhető volt a néma vivőhullám még körülbelül 08.45-ig."

Az állomás frekvenciája még aznap este ismét hallható volt, de már egy moszkvai adást közvetített, erről ezt jegyezték fel: „21.00 Zene Moszkvából: addig a Budapesti I hullámhosszán nem volt fogható további jel, ekkor azonban körülbelül öt percen át a moszkvai rádió által sugárzott rendkívüli műsor zenéjét továbbították. (Lásd a szakasz végén található magyarázó megjegyzést.)"

A forradalom idején a Szabad Petőfi-hálózat részét képező, Szolnokon működő Budapest II. (Petőfi) adó november 4-én magyar idő szerint 14:34-kor a sugárzott üzenetét is feljegyezték, mely így hangzott

„Világ civilizált népe! Hallgassatok meg és jöjjetek segítségünkre, nem nyilatkozatokkal, hanem erővel, katonákkal és fegyverekkel. Ne felejtsétek el, hogy nincs határa a bolsevizmus vad támadásának. Rátok is sor kerül, ha egyszer mi elesünk. Mentsétek meg lelkeinket! SOS! (a megjegyzés szerint ez utóbbi két mondat angolul hangzott el)

„Európa népei! Akiket mi századokon át megvédtünk Ázsia barbár támadásai ellen, hallgassátok meg a magyar harangok szavát, mely pusztulás ellen figyelmeztet... Világ civilizált népei! Könyörgünk, hogy segítsetek nekünk az igazság nevében, az aktív szolidaritás kötelező erkölcse, a szabadság nevében." A feljegyzések szerint más üzenet nem volt hallható a Petőfi-csoporthoz köthető egyik frekvencián sem 1956. november 4-én.

A szovjet hadseregtől azt kérték, hogy „segítse népünket"

Miközben november 4-én a Szabad Kossuth Rádió és a Szabad Petőfi Rádió utolsó óráit élte, a BBC Monitoring GMT szerint 05:00-kor észlelte, hogy a balatonszabadi adó hullámhossza, amely az ország egyik legerősebb adója volt és korábban a Szabad Petőfi-hálózat részeként működött, szovjetbarát erők kezére került. Az nem volt világos, hogy az új adások magából a balatonszabadi adóból származtak-e, vagy a nyugati Szovjetunió egyik, ugyanazon a frekvencián (1187 kHz) működő adójából.

Akárhonnan is jöttek, az ezen a csatornán hallható állomás ismételten sugározni kezdte az új, Moszkva-barát vezető, Kádár János és „Forradalmi Munkás-Paraszt kormánya" üzenetét.

„A Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány népünk, munkásosztályunk és hazánk érdekében azzal a kéréssel fordult a szovjet hadsereg parancsnokságához: segítsen népünknek a reakció sötét erőinek szétverésében, és abban, hogy helyreállíthassuk a rendet és a nyugalmat hazánkban."

Ha bárkiben kétség maradt volna afelől, mi történik az országban, még ugyanazon este egyértelművé tette a helyzetet egy adás, melyet Magyarország egyik másik fő frekvenciáján sugároztak, amelyet korábban a Szabad Kossuth Rádió használt.

„A november 4-i események Magyarországon a reakciós erők teljes szétveréséhez vezettek. Nagy Imre kormánya, amely megtisztította az utat a reakciós forradalmi erők számára, létezett és megszűnt létezni...A magyar forradalmi munkás-paraszt kormány mélyen és őszintén meg van győződve, hogy a rend és a nyugalom a legközelebbi napokban helyreáll az egész országban."

A forradalom véget ért.

Hogy kezdődött?

A fenti adásokkal véget érő forradalom egy rádióbeszédre tett kísérlettel kezdődött.

Október 23-án este kormányellenes tüntetők gyűltek össze a Magyar Rádió budapesti, Bródy Sándor utcai székháza előtt, hogy felolvassák demokratikus követeléseiket a Kossuth Rádióban, az ország fő belföldi rádióhálózatán.

Azonban őrizetbe vették a tüntetők küldöttségét. A hírhedt ÁVH tagjai tüzet nyitottak a tömegre. Gyorsan elterjedt a hír a történtekről. További tüntetők érkeztek a helyszínre. Katonák fegyvereket adtak a demonstrálóknak. A rádióadás körüli konfliktus valami mássá alakult.

Elkezdődött a forradalom.

„Új hangok a régi hullámhosszokon"

A harcok egész éjjel folytatódtak, és a tömeg elfoglalta a rádió épületét október 24-én reggelre. A Kossuth adásai azonban továbbra is a kommunista kormány ellenőrzése alatt maradtak, mivel azokat Budapest más, ideiglenes stúdióiból sugározták.

A BBC Monitoring ismertette azokat a nehézségeket, amelyekkel a hatóságok szembenéztek ezeknek a rendkívüli adásoknak a működtetése során. Az SWB beszámolt a cavershami sajtómegfigyelők benyomásairól:

„1956. október 24-én végig nyilvánvaló volt, hogy rendkívüli nehézségekbe ütközik a műsor fenntartása… számos megszakítás hallatszott különféle zajokkal, telefonbeszélgetések töredékeivel stb."

A BBC Monitoring a saját hallgatása mellett abban is segített, hogy a BBC magyar adásának Londonban, a 40 mérföldnyire lévő Bush House-ban dolgozó munkatársai, szintén figyelemmel követhessék az eseményeket. Ennek érdekében folyamatos hangkapcsolatot biztosított nekik a Kossuth adásához.

A magyar adás munkatársai ezeket az értesüléseket használták fel a Magyarországra sugárzott adásaikban. A Bush House-ban dolgozó Tarján György, aki október 24-én az adást hallgatta később így emlékezett:

„Képzetlen hangokat hallottunk, amelyek rendszertelen, sietve megfogalmazott közleményeket olvastak be a hullámhosszon… Így tudtuk meg, hogy a kommunista kormány elvesztette az irányítást a helyzet felett, annak ellenére, hogy magabiztosnak tűnő nyilatkozatokat tett a fegyvert letevő emberekről".

A felkelők azonban csak hat nappal később, október 30-án tudták átvenni a Kossuth adásainak irányítását, ekkor hangzott el ez a közlemény:

„Itt a Szabad Kossuth Rádió, Budapest. Kedves hallgatóink! Ebben az órában új fejezetet nyitunk a Magyar Rádió történetében. A rádió hosszú évekig a hazugság szerszáma volt. Parancsokat hajtott végre. Hazudott éjjel, hazudott nappal, hazudott minden hullámhosszon...A jövőben a régi hullámhosszokon új hangokat fognak hallani, ahogy a híressé vált régi esküminta követeli: az igazságot, a teljes igazságot és semmi mást, csak az igazságot akarjuk elmondani."

Addigra Budapesten kívül már több állomás is a forradalmárok oldalára állt. Október 26-a óta Miskolc, Pécs és Magyaróvár adói sugároztak a forradalom támogatására. A győri adó október 28-án állt át. Ugyanazon a napon, amikor megszületett a Szabad Kossuth Rádió, október 30-án a győri, szolnoki és balatonszabadi vidéki adók egyesültek, és Szabad Petőfi Rádió néven sugároztak.

Számos más felkelő rádióállomás is létrejött.

A Szabad Szombathely Rádió, a Szabad Debrecen Rádió, a Szabad Salgótarján Rádió, a Nyíregyházi Rádió, a Rákóczi Rádió, a Rajk Rádió, a „Borsod Megyei Munkástanács Rádiója" és a „Szabolcs–Szatmár Megyei Munkástanács Rádiója" csak néhány volt azok közül, amelyekről az SWB beszámolt. (A Rajk Rádió névadója Rajk László volt, aki vezető kommunistaként belügy- és külügyminiszterként szolgált, majd egy sztálinista koncepciós per után 1949-ben kivégezték. Nyilvános újratemetése 1956. október 6-án a forradalom egyik fontos előzménye lett.)

Megfigyelés, nyomon követés, dokumentálás, értelmezés

A BBC Monitoring feladata nemcsak az volt, hogy lefordítsa és dokumentálja a rádióadásokban elhangzó szavakat, hanem az is, hogy nyomon kövesse az újonnan létrejött állomásokat, és elhelyezze őket a rádiós, valamint a politikai térképen. Milyen kapcsolatok fűzték őket egymáshoz? Hol helyezkedtek el a régi rendszer illetve az új kormány támogatásának skáláján?

A politikai álláspontok nem mindig rajzolódtak ki élesen. Egyes „lázadó" rádióállomások bizalmatlanul figyelték, sőt olykor bírálták is azokat, amelyek elvileg ugyanazon az oldalon álltak. A nagy teljesítményű balatonszabadi adó munkatársai feltételekhez kötötték, hogy továbbítsák más felkelő állomások műsorait. Nem minden rádió osztotta ugyanazt az elképzelést az ország jövőjéről.

A Rajk Rádió például következetesen kitartott amellett, amit az SWB „nemzeti kommunista" álláspontként írt le. Az állomás szerint a magyar kommunistáknak továbbra is vezető szerepet kellett játszaniuk az ország irányításában, miközben arra szólította fel a Szovjetuniót, hogy büntesse meg „az összes orosz tisztet, akik felelősek voltak a budapesti mészárlásokért".

A forradalom leverése után a BBC Monitoring arról számolt be, hogyan használta fel a médiát Kádár új kormánya, amely nyilvánvalóan moszkvai irányítás alatt állt.

Az SWB szerint a november 4-ét követő napokban a Kádár-rendszer rádióállomásain hallható anyagok jelentős részét a TASZSZ szovjet hírügynökség vagy a moszkvai rádió néhány percen belül átvette és újrasugározta.

„Bizonyos esetekben egyes híreket a szovjet forrásból körülbelül negyedórával korábban lehetett hallani, mint ahogy azokat egy magyar rádióállomás adásából rögzítették."

Már az apró megfigyelések is árulkodóak voltak. Az SWB megjegyezte, hogy november 7-én a balatonszabadi állomás új bemondói „folyékonyan beszéltek magyarul, de idegen akcentussal".

A fent ismertetett adások mind rádión hangzottak el, Magyarországon ugyanis csak 1957-ben indult televíziós műsorszolgáltatás. A BBC Monitoring az MTI anyagait is figyelte Hellschreiberrel, egy rádiójelekkel működő korai faxberendezés segítségével, valamint Morse-kódon keresztül.

Ezt a cikket újságíróink írták és lektorálták, a fordításhoz mesterséges intelligencia által támogatott eszközök segítségét használták, egy kísérleti projekt részeként.

Szerkesztette: Pálfi Rita