„A kamera a fegyvered": iraki nők halálos fenyegetésekkel dacolva küzdenek a szexuális erőszak ellen

Figyelmeztetés: Ez a cikk szexuális erőszakkal kapcsolatos részleteket tartalmaz.

„Szálljon ki az autóból!" – kiabál egy nő, aki azzal vádol egy sofőrt, hogy mutogatta magát, és obszcén megjegyzéseket tett rá, miközben elhaladt mellette.

A jelenetet egy forgalmas bagdadi utcán rögzíti a telefonjával, és a felvételen látható, ahogy a férfi ellenáll, amikor a nő megpróbálja kinyitni az autó ajtaját, miközben kérdőre vonja a férfit.

A videó, sok más hasonló felvétellel együtt, Szarah Dzsásszim iraki nőjogi aktivista Instagram-oldalán látható. A felvételeket olyan nők nevében teszi közzé, akik arról számolnak be, hogy iraki férfiak és fiúk szexuálisan bántalmazták vagy zaklatták őket.

„A kamera a fegyvered" – mondta a BBC-nek. „Ez egy módszer arra, hogy bizonyítékot dokumentáljunk arra az esetre, ha egy nő úgy döntene, hogy bepereli a zaklatóját, vagy legalább eszköz arra, hogy megszégyenítsük őt."

Elmondása szerint az egyik általa közzétett videó egy feltételezett elkövető letartóztatásához vezetett. A férfi rendőr volt, akit iskolás lányok zaklatásával vádoltak.

Dzsásszim szerint a videók közzététele kockázatos neki és az érintett nőknek is. Számos szexuális bántalmazás áldozatával beszéltünk Irakban, akik szerint a társadalom gyakran az áldozatot hibáztatja.

„Halálos fenyegetéseket kaptam, és savas támadással is megfenyegettek" - idézte fel Dzsásszim. „Azzal vádoltak, hogy nyilvános szeméremsértésre buzdítok, mert arra bátorítom a nőket, hogy hallassák a hangjukat, egy olyan társadalomban, amely azt várja tőlünk, hogy hallgassunk."

Saját biztonsága érdekében ma már alig hagyja el az otthonát, és inkább órákon át játszik a kutyájával.

Szerinte szigorúbb törvényekre van szükség, köztük olyanokra, amelyek kifejezetten bűncselekménnyé nyilvánítják a „zaklatást" és a „nemi alapú erőszakot". Ezek a fogalmak jelenleg nem szerepelnek a büntető törvénykönyvben. „A probléma felismerése a legjobb módja annak, hogy kezelni tudjuk" – magyarázta. „Védelemre van szükségünk, az elkövetőket pedig vissza kell tartani."

„Senki nem hallja meg, ha megöllek"

Sok iraki nő azt mondta a BBC-nek, hogy úgy érzik, cserbenhagyta őket az igazságszolgáltatás és a rendőrség. Irakban hosszú út vezet ahhoz, hogy valaki jogi eljárást indítson egy zaklató vagy erőszaktevő ellen. Az eljárások bonyolultak, bizonytalan eredménnyel, erről számolt be több aktivista és ügyvéd, akikkel beszéltünk.

A nők és lányok elleni erőszak Irakban „széles körben elterjedt, és az esetek jelentős részét nem jelentik" – olvasható az ENSZ nőkkel szembeni diszkriminációval foglalkozó bizottságának májusi jelentésében, amely szigorúbb jogszabályokat sürgetett.

A számos ajánlás között a bizottság arra szólította fel a hatóságokat, hogy helyezzék hatályon kívül azokat a „diszkriminatív" törvényeket, amelyek felmentik a nemi erőszak elkövetőit, ha feleségül veszik áldozatukat, illetve lehetővé teszik az enyhébb büntetést olyan gyilkosságok esetében, amikor az elkövető úgynevezett „becsületgyilkosságot" követett el.

Amal (ez nem a valódi neve) körülbelül öt éve küzd a bíróságon. Azzal vádolja volt férjét, hogy fegyverrel fenyegetve őt többször megerőszakolta a lányukat, aki akkor még nem volt 18 éves.

Felidézte lánya megrázó beszámolóját az esetről, amikor elmondása szerint az apa besétált a lány szobájába, és fegyverét az ágyára helyezte. Felidézte, hogy a férfi ezt mondta neki: „Senki nem hallja meg, ha megöllek"

A szexuális bántalmazást régóta tekintik tabutémának Irakban. Sok túlélővel álltam kapcsolatban, akik azt mondták, inkább eltitkolják a történteket, mert tartanak az esetleges családi következményektől. Mások arról beszéltek, hogy félnek a rendőrséghez fordulni a társadalmi megbélyegzés és az esetleges zaklatás miatt. Amal azonban eltökélte, hogy igazságot szolgáltat a lányának, és azonnal a rendőrséghez fordult.

„Sok zúzódás volt a csuklója körül, mert erősen szorította a kezeit. Valahányszor sikítani próbált, befogta a száját a kezével" – mondta Amal.

Amal orvosi dokumentumokat mutatott nekem, köztük DNS-bizonyítékokat is, amelyek alátámasztják a beszámolóját.

Amal szerint volt férje újabb jelét adta kegyetlenségének, amikor hallotta, hogy a férfi azt mondta egy családtagnak: „Mossátok le a szégyenünket", ha letartóztatnák. Irakban ezt a kifejezést az úgynevezett becsületgyilkosságokra használják, amikor valaki azért öl meg egy nőt, mert úgy véli, megszégyenítette a családot. Amal szerint a férfi azzal fenyegette meg a lányát, hogy végez vele, „hogy az orvosi jelentés ne kerüljön nyilvánosságra, és a támadást ne lehessen bizonyítani".

Hozzátette, hogy a volt férje szökésben van, és az ügy továbbra is nyitott.

„Teljesen egyedül harcoltam" – idézte fel Amal, miközben könnyekben tört ki. Azt mondta, volt férje több ügyvédet is felfogadott, ő azonban nem tudta megfizetni a jogi képviseletet, családja pedig szemet hunyt a történtek felett.

Már nem hisz abban, hogy a bíróság neki kedvező döntést hoz. „Csak azt akarom, hogy örökre eltűnjön az életemből" – mondta kétségbeesett sóhajjal.

Meggyilkolt aktivista

Amal lánya olyan szempontból szerencsésebb néhány más nőnél, aki családon belüli szexuális bántalmazást tapasztalt Irakban, mert van biztonságos helye, ahol élhet.

Sok túlélőnek nincs önálló jövedelme, és nincs hová mennie. Irakban nagyon kevés menedékhely működik bántalmazott nőknek. Azokat, amelyekről tudunk, egy olyan szervezet hozta létre, amelynek társalapítója Jánár Mohammed egy nemzetközileg ismert nőjogi aktivista. Tavaly márciusban fegyveres férfiak meggyilkolták bagdadi otthona előtt. Az elkövetők kiléte továbbra sem ismert.

Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának szakértői áprilisban azt írták, hogy Mohammed évek óta halálos fenyegetéseknek és online zaklatásnak volt kitéve. A szakértők szerint ezek valószínűleg szélsőséges vallási milíciáktól származtak.

Aktivisták többször is azt mondták nekünk, hogy az elmúlt években emelkedett a kollégáik elleni célzott támadások száma.

Hanaa Edwar, egy másik ismert nőjogi aktivista azt mondta, mindössze két nappal a gyilkosság előtt találkozott Mohammeddel. Elmondása szerint őt is megfenyegették.

„Nincsenek törvények, nincs védelem, és nincs igazságszolgáltatás a nőknek Irakban" – jelentette ki.

„Irakban nem az a probléma, hogy a nők hallgatnak. Az, hogy amikor megszólalnak, a rendszerben nagyon kevés minden van úgy kialakítva, hogy meghallja őket" – magyarázta a BBC-nek Musztafa Szaadún, az Iraki Emberi Jogi Megfigyelőközpont vezetője.

„Egy nőnek, aki szexuális erőszakot jelent be, először a családját kell meggyőznie, aztán a rendőrséget, végül a bíróságot, és ezeknek az intézményeknek mindegyikénél nagy valószínűséggel lesz valaki, aki azt tanácsolja neki, hogy csendben rendezze el az ügyet."

„Kocsival követett"

Azok között az iraki nők között, akik szerint a rendszer cserbenhagyta őket, ott van Szamira is (nem a valódi neve).

Arról számolt be a BBC-nek, hogy a gyakori zaklatások miatt szorongással tölti el az utcán való közlekedés.

Egyszer egy férfi egy tömegközlekedési eszközön „pornófilmet nézett a telefonján, és az arcomba nyomta" – idézte fel.

Egy másik bagdadi esetben egy férfi több mint tíz percig követte őt autóval „Rendkívül felkavaró volt... Megláttam egy rendőrautót. Odamentem hozzájuk, és elmondtam, mi történt. Azt mondták, nincs hatáskörük arra, hogy bármit is tegyenek."

Bár édesanyja szeretetteljes és támogató, Szamira nem beszél neki az őt ért szexuális zaklatásokról. „Ha elmondom a családomnak, azonnal arra kérnének, hogy ne menjek el otthonról, hogy biztonságban legyek" – magyarázta.

Elvesztette a bizalmát az állami intézményekben. „Sok férfi, köztük rendőrök is, semmi kivetnivalót nem látnak a szexuális zaklatásban. Ha nem vagy zaklató, akkor nem vagy férfi. Így látják ezt" – tette hozzá.

Sok nő, akivel Irakban beszéltem, még a rendőrséget is szexuális zaklatással vádolta. Az állítást eljuttattam Muqdad Mirihez, az iraki belügyminisztérium szóvivőjéhez.

„Előfordulnak zaklatási esetek rendőrségi személyzet részvételével, de nagyon ritkán. Nagyon súlyos büntetést kapnak, akár tíz év börtönt is, és elbocsátják őket" – mondta Miri.

Felvetettem neki azt is, hogy egyes nők azért dokumentálják a zaklatást a közösségi médiában, mert félnek a rendőrségen jelenteni az eseteket. Azt válaszolta, hogy a közösségi médiában azért tesznek közzé ilyen tartalmakat, mert ez könnyebb, mint hivatalos feljelentést tenni, és mert ez mára elterjedt módja annak, hogy felhívják a figyelmet egy ügyre.

Szóba hoztam neki Szamira történetét is, aki szerint egy rendőr azt mondta neki, nincs hatásköre fellépni a zaklatás ellen. Miri szerint Szamira panaszt tehetett volna a rendőr ellen.

Irakban nincsenek megbízható statisztikák a szexuális erőszakról illetve a zaklatásról. Miri közlése szerint a rendőrség az év eleje óta mintegy 300 bejelentést kapott szexuális erőszakkal kapcsolatban. Ugyanakkor elismerte, hogy a valós esetszám ennél magasabb. „Sok eset soha nem jut el a rendőrséghez a társadalom, a szokások és a hagyományok miatt."

A BBC által megkérdezett nők történetei azt a képet rajzolják ki, hogy nemcsak a szexuális erőszak ellen küzdenek, hanem azok ellen a mélyen gyökerező gondolkodásmódok és társadalmi meggyőződések ellen is, amelyek lehetővé teszik annak fennmaradását.

Edwar több mint 50 éve dolgozik a nők ügyeinek előmozdításán, és borúlátóan értékelt: „Huszonhárom évvel Szaddám Huszein rendszerének megdöntése után úgy tűnik, hogy a nők jogai terén visszafelé haladunk."

Ennek ellenére ő és Dzsásszim is azt mondták, nem hajlandók feladni. „Ha mindannyian félünk, semmi nem fog megváltozni" – magyarázta Sarah.

Közreműködött: Salma Khattab

Ha Önt szexuális bántalmazás vagy erőszak érte, érdemes lehet felvennie a kapcsolatot egy egészségügyi szakemberrel vagy egy támogató szervezettel.

Ezt a cikket újságíróink írták és lektorálták, a fordításhoz mesterséges intelligencia által támogatott eszközök segítségét használták, egy kísérleti projekt részeként.

Szerkesztette: Pálfi Rita